Szülinapos hétvége...

Szülinapos hétvégénk volt.

Minden évben ezerrel készülők Péter szülinapjára. Amire rendszeresen nem úgy jönnek össze a dolgok ahogy szeretném.

Tavaly például, lefoglaltam egy asztalt egy Thai étteremben. Nagy dolog volt:) Ez volt az első önálló foglalásom. Tudni illik, Klári néha annyira fél, hogy Péter intézi a hivatalos, és lefoglalós, beszélgetős dolgokat.

Egyenértékű ez a félelem a telefonon való beszélgetéssel. Mindig Péter száma van megadva. Iszonyat félelem nekem a telefonálás. Az egyedüli ember, akit  képes vagyok felhívni, az a fodrász nénim. Merthogy ő tisztában van a nyelvi korlátaimmal, és mióta hozzá járok, annyira jókat beszélgetünk, hogy habár izgulok, ő az egyedüli akit fel merek hívni.

De visszaérve a szülinapokhoz. Soha nem úgy sikerül ahogy elterveztem.  Ahogy írtam is, tavaly, romantikusos vacsit terveztem, tortával....Az tudni kell, hogy itt kint, nincs jó cukrászda, nem ismerik azokat a pék és cukrász remekeket amiket otthon lehet kapni..... Ilyenkor mindig Pirikém jut eszembe, aki csodás tortákat csinál, olyan szépeket, hogy amikor nézegetem őket, akkor szemem sír, nyál szerkezet beindul. Egyik kolleganőm ajánlót egy Francia cukrászdát. Ott vettem egy tortát.


Munka után mentem a tortáért, hazaérve, egy kis alvásra futotta. Mikor Péter hazajött, mondtam készüljön, megyünk be a városba, van egy asztal foglalásunk. Péter mondta, sajna nem tudunk menni, mert dolgoznia kell....:( puff neki


Idén is közeledett Péterem szülinapja, így megint elkezdtem agyalni mit is adhatnék neki, hogyan lephetném meg. Mivel nem nagyon ajándékozunk egymásnak. Van egy ilyen kimondatlan-kimondott szabályunk, bár mindketten meg szoktuk szegni:) Így szeretem volna valami olyasmivel meglepni, ami örömet okoz neki, szereti, kikapcsolja.

Mióta itt vagyunk, elkezdtek gyűlni a lakásban a társas játékok, és Péterem szenvedélyes játékos lett. Van egy állandó társaság akikkel havonta találkoznak és játszanak éjszakába nyúlóan. Szeretem volna meghívni ezt a társaságot hozzánk, de ahogy hetekkel elkezdtem faggatni Pétert, mikor is lesz a következő játszós este. Kiderült, hogy aznap, mikor szülinapja lesz. Így ugrott a terv, hogy meghívjam őket, hiszen előre le van szervezve, kihez mennek aznap este. A másik gondolatom az volt, hogy február 22-e szombaton elviszem kirándulni Pétert, és vasárnap meghívok pár embert, hogy együtt ünnepeljük meg Péterem 31. szülinapját. Jaj, de fiatal, sóhaj:) ( 32 éves leszek idén, szerk....)

De ahogy mindig most is közbeszólt valami. Péterem beteg lett. Náthának indult, hőemelkedéssel. Majd hihetetlen köhögő rohamokká változott. Annyira mélyről jövő, száraz köhögése volt Péternek, hogy beszéltük, ez így nem mehet tovább. Hétfőn irány a körzeti orvosunk.

Így lemondtunk minden programról, és próbáltuk kúrálni Pétert. Bevackoltunk magunkat, és egész hétvégén ki se dugtuk az orrunkat. (Nem teljesen igaz, hiszen én elmentem Csöpkével sétálni.)

Doki nénink azt mondta, hogy nem hiszi, hogy nátha, vagy influenza. Péter tüdeje tisztának tűnt. Így a diagnózisa az lett, hogy lehet, hogy 100 napos köhögés. Van egy betegség amit itt 100 napos köhögésnek hívnak, otthon szamár köhögésként hívják. Úgyhogy levett egy kis mintát, és elküldte elemzésre. Remélem nem szamár köhögés, mert akkor "karanténban" maradunk, amíg fertőzhettünk.... Szóval készen vagyok. Elméletileg be vagyunk oltva, és itt a világ másik végén elkaphatjuk. Azt is mondta doki nénink, hogy 3-4 évente felüti a fejét eme betegség, és végig söpör az országban.

Úgyhogy reménykedünk, és most várunk az eredményekre. Habár nagy szülinapi ünneplés nem volt, de volt almás muffin , meg lufi, meg gyertya gyújtás és elfújás. És a vasárnapot is  ünnepléssel töltöttük, hiszen  Péter anyukájának meg vasárnap volt a szülinapja. Milyen jó is neki, hiszen, minden évben megünnepli, hogy 31 évvel ezelőtt Péterem volt az ő szülinapi ajándéka.:)





Egy lépéssel előrébb....

Tudom, tudom  kicsit eltűntem. Na nem azért mert nem szeretek írni, hanem azért, mert ez a várakozása, amit hónapok óta csinálok....lassan lassan megőrjít. Azt hiszem nekem a 2013-as év és a 2014 év arról szól, hogy milyen kitartóan tudok várakozni....


Bár már van egy kis előre lépés a történetemben. Múlt hét pénteken hivatalos voltam a kórházba, elbeszélgetésre. Péter kivette a délutánját, így velem jött.

A kis papírkámmal a kezemben a recepciós néni előtt állva, Péter mondta hölgyeké az elsőbbség, menjek, jelentkezzem be. Mondjuk úgy, hogy bedobott a mély vízbe. Hagyott kibontakozni.

Nagyon kedves, fiatal hölgy fogadott, elmondtam időpontra jöttem, bemutatkoztam. Majd kérte tőlem az útlevelemet, így Péterhez fordultam, és nyújtottam a tenyerem. Merthogy Péter az okirat vigyázó és felelős egyben. Ezek után leültünk a váróba.


Hihetetlen hibának tartóm, hogy akinek problémás teherbe esnie, vagy épp elvesztette a babáját, az együtt várakozik a várandós kismamákkal és leendő kis papákkal, na meg a család tagokkal. Hihetetlen fájdalmas érzés.


Bár ma már kicsit könnyebb. Felejteni soha nem fogok, de már nem érzem magam rosszul gyerekek közelében. És egy nagy dolog vezérel, hogy szeretnék már túl lenni a műtéten. Nem is igazán a  műtéttől félek, hiszen tudom, hogy mire  számíthatok. Utána olvastam,  már voltam a kórházban egy műtéten. És tudom hihetetlen kedves nővérekkel, orvosok kezében leszek, akik  intim teret biztosítanak neked és a hozzátartozódnak, és minden információval ellátnak.

Szóval ez a része tiszta. Inkább válaszokat szeretnék kapni. Hogy mi is a baj velem. És hogy minek mi lesz a következménye. És ha minden tiszta, akkor tudjuk dönteni a lehetőségeinkről. Egy biztos hihetetlen jó nőgyógyászom van, sokan dicsérik, és bízom benne. Mondtam neki, hogy ígérem nagyon jó kislány leszek,  mindent megcsinálok amit szeretne.


Szóval a kórházban egyenlőre a papír munkát csináltuk meg. Megbeszéltük egy nővérrel és egy orvossal, mi is fog történni, megbeszéltük a kór történetemet, allergiás vagyok-e valamire, mi lesz a menete a  műtétnek, mikor mehettek haza. Miután megértettem jogaimat és lehetőségeimet, aláírtam a papírokat. Így zöld utat biztosítva a műtétnek.


Még egy vérvétel volt ezután vissza. Utálom a  vérvételeket, félek tőlük. Mondtam a fiatal hölgynek félek a vérvételtől, kérdezte szeretnék-e lefeküdni, mondtam csak beszélgessük, az mindig segít:)

Úgyhogy belekezdtük egy csajos beszélgetésbe, fodrászatról, Valentin napról:)

Dátumot még mindig nem tudunk, de legalább egy lépéssel mégis közelebb vagyunk. Remélem ez már jól jel, arra nézve hogy hamarosan időpontot is kapunk.



Addig is marad a várakozás....

Hogy és miként lehet Új-Zélandi jogosítványod...

Mielőtt még kijöttünk, megnéztük, hogy mi kell ahhoz, hogy itt is tudjon Péter vezetni. Milyen szabályok vonatkoznak ránk, használhatja-e a saját jogosítványát, kell-e itteni vizsgát tenni?


Ha valaki Új-Zélandon szeretne vezetni jó hír, hogy az otthoni jogosítványát, nemzetközi jogosítvánnyal együtt egy évig érvényesen lehet használni. Ha kilépsz az országból, és visszajössz, akkor újra kezdődik ez az egy éves időintervallum.

Mi megkértük Klára konzul asszonyt, hogy készítsen egy hivatalos fordítást a Nemzetközi jogosítványról. Biztos ami biztos, az ő pecsétjének varázs ereje van, és hogy a rendőr bácsik is lássák, honnan jöttünk, és mi kérem szépen felkészültünk:)

Azt mondhatom szerencsés város részben lakunk, hiszen nagyon közel van a város központ. Könnyen el lehet jutni, busszal, troliival a kívánt célállomásra. Egy évig nem is volt autónk.

Emlékszem a kezdeti időszakra, mikor mindent buszon vittünk, amikor az első nagy bevásárlást csináltuk ( víz forraló, párnák, takaró, tányér készlet....stb). A buszos szerintem hülyének nézett, hogy hogy lehet ennyi mindent felpakolni egyszerre. A régi albérletünk egy kis emelkedős utca közepén volt, könnyen meg lehetett közelíteni, bár az albérletig jó pár lépcsőt meg kellett mászni.


A mostani helyünk már magasabban van, mondhatom, hogy egy utcányira feljebb már csak a Mt. Victoria kilátó van. Ide már jóval nehezebb egy bevásárlás után feljutni, persze nem lehetetlen. Én még mindig próbálkozom, a jó öreg hátizsákba pakolunk, és a vállra felakasztható szatyor segítségével. Az már egy másik kérdés, hogy ilyenkor felfelé, egyrészt saját magamat szidom, hogy tudtam ennyire bevásárolni, másrészt a dombot szidom, hogy milyen nehéz megmászni, milyen meredek:)

De visszatérve  kocsi kérdésre. Egy év után vettünk, és igazán nagy kirándulásokra és bevásárlásokra használjuk. Hétköznap Péter  a biciklijét használja. Hősnek is tartom, mert munka után még ide feltekerni, ha az életem  múlna rajta, na akkor se.... Szóval minden tiszteletem.... Látszik is a lábán, jó izmos lett:)

Sok kocsit használnak erre, van, hogy egy családnak kettőre is szüksége van. Érdekes tény, hogy itt a kocsi, nem státusz szimbólum. Láttunk olyan rossz állapotú kocsikat, hogy csak na. És van aki semmit nem tesz érte, hogy jobban nézzen ki, vagy a koccanásokat kijavítsa. Itt úgy vannak vele, kocsi, kocsi, használati eszköz, ha nem megy, akkor lecseréljük. Péter és Robi sokat hüledezett is. Aztán persze van a másik része, aki nagyon vigyázz a kocsijára, jó kis autója van, luxus autók, amire az ember megforgatja a fejét.....ajjjj de szép. Rengeteg Porsche mászkál erre, de ez csak az egyik márka....

Észrevehetően sok a Honda autó, Péter mesélte, hogy olvasta, sok használt  Japán Honda kerül ide. Otthon nekünk is Hondánk volt. Vagyis Péternek. Első kocsi, első gyerek:) Egy 92-es Honda Civic.... Jaj de nagyon szerettük "Matildot":) Vagány nőnek éreztem magam benne:)


A mostani autónk is egy Honda, mily meglepő. De amolyan "családi" autó, bár én busznak szoktam csúfolni. "Brünhilda", egy 7 személyes hatalmas Honda Odyssey .... Az első utunk alkalmával, annyira izgultam, hogy még a lábujjaim is izzadtak. Nem elég, hogy meg kell szokni a bal oldalas közlekedést, az ellenkező oldalon levő kormányt, de még a nagy belső teret is szokni kellett..... Mára sikerült, és meg kell dicsérjem "Brünhildát", ma már a családunk tagja, sok helyzetben megmentett, segített. Ilyen például, amikor Klári hatalmas tálaló szekrényt vesz, vagy amikor bicikliket kellett szállítani, avagy amikor egy egész motor is bekerült.....Szóval szeretjük az új család tagot:)


És hogy arról is beszéljek, hogy hogyan lehet itteni jogosítványt szerezni, merthogy Péter az év végén sikeres kresz vizsgát, és forgalmi vizsgát tett. Így megvan az Új-Zélandi jogosítványa, nem mellesleg az első itteni fényképes-hivatalos irata:)

Eredetileg őt nyúztam, hogy írjon erről, de nem tudtam rávenni, így nekem kellett a "mikrofont" átvenni és nyilatkozni:)

Mivel már kétszer hosszabbítottuk a haza és vissza jövetellel. Így Péter mondta, utána néz, hogyan is lehet letenni az itteni jogosítványt.

Először is kresz vizsgára kellett jelentkeznie. Vett is egy könyvet az itteni szabályokról, amit átolvasott, online teszteket csinált. Hét elején jelentkezett kresz tesztre, csütörtöki napon már mehetett is. Ugyanolyan a teszt mint otthon, nyomogatós-gépen történő.

http://www.drivingtests.co.nz/roadcode/car/

Az eredményt azonnal megtudod. Péternek elsőre sikerült, egy hiba pontja lett. Egy héttel később már kapott is egy időpontot a forgalomban való vezetésre. Érdekes tény, hogy a két vizsga között, korlátozott jogosítványod van, így nem használhatod a kocsit felügyelet nélkül. A forgalmi vizsgára saját autóval kell menni, és egy olyan személy kísérhet el, és vezetheti  a vizsga helyszínére a kocsit, akinek teljes értékű itteni jogosítványa van, és minimum 2 éve használja . Ha nem így  érkezel a vizsga helyszínére, akkor visszaéltél a korlátozott jogsival és el is vehetik azt a helyszínen.


Számomra bután hangzik, mert, eddig is az otthoni jogosítvány mellett vezethettél, mi változik ez alatt az időszak alatt. De a szabály az szabály. Pétert egyik kollégája kísérte el.

Péternek ez is elsőre, minden gond nélkül sikerült. Azt mondta minden okés volt, nem volt vészes, hát én tuti ezerrel izgultam volna.... Mondták 3 hét és postázzák is a jogosítványt. Ez pont a hazamenetelünk előtt történt, még tavaly. Mikor visszajöttünk, a jogosítvány itt várt minket:)

Tőlem is többen kérdezték, hogy miért nincs jogosítványom, és hogy nincs-e kedvem letenni?.... Hát a rövid válaszom ezekre a kérdésre: nem. Bővebben: azt be kell látnom, hogy izgulós vagyok, és egy-egy éles helyzetben nem tudom, hogy reagálnék, ráadásul a családban csak a nagyszüleimnek volt kocsija, így csak őket láttam vezetni, harmadrészt, itt a hegyre fel olyan szűkek az utak, hogy lepisilném a lábam szárát, mire eljutnék A pontból-B pontba. Elméletileg ezek az utak 2 sávosak, de a frászt azok:) főleg ha 2 oldalt parkolhatnak is:)

De ha  valakinek van kedve itt csinálnia  jogosítványt, az itt nézhet körül:

http://www.nzta.govt.nz/licence/getting/cars/index.html


Kicsit közelebbről....

Nemrég részt vehettem egy kedves kezdeményezésben, egy játékban, amit köszönök Gionettának:) Ennek a csupa szív hölgynek van egy csodaszép blogja, amit ajánlanék nektek.





Robin keresztül ismerkedtünk meg, és azóta is figyelemmel kísérjük egymást....


A következő játékban vehettem részt:

"Ismerjük meg egymást"....

Nagyon sok ismerős, barát, család tag olvas, de vannak, akik Klárikiwiként ismernek:)

A játék szerint hét olyan dolgot kéne mondanom magamról, amit az olvasóim, támogatóim megtudhatnak  rólam.....

(Válassz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogodba. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy rájuk esett a választásod.....)

Én annyiban változtatnék, hogy nem jelölnék be 7 embert, hanem ajánlom a játékot, és a 7. pontomat mindenkinek aki olvas:) Ha van kedvetek, folytassátok tovább a játékot...Tudjunk meg egymásról minél többet:) 


1. cipő függő vagyok

2. imádok itt lakni Új-Zélandon, de  nehezen viselem, hogy nem úgy megy az angol, mint szeretném....imádok kommunikálni, és most gátolva vagyok, hogy kifejezzem magam....

3. félek a vérvételtől, mindig beszélni kell hozzám:)

4. nagy vágyam egy családi ház, amolyan családi fészek, ahol testvéreimmel és családommal együtt hétvégezhettünk, főzhettünk-süthettünk:)

5. Klára a becses nevem, de Péter és családja Sárinak hív:)

6. hiszek a zene erejében, állandóan zenét hallgatok, keresek...imádok táncolni:)

7. Imádom a reggeli sétánkat Csöpkével, régen is imádtam. Ilyenkor végig gondolom milyen napom lesz, mit kell csinálni, a napsugarakkal feltöltödöm:) Szeretem kávé után igy kezdeni a napot, megnyugtat:)


És akkor jöjjön a videó is a képeimmel, és az elmúlt 3 évemmel, amit eddig a facebookon töltöttem:)


Talán a képek is segítenek jobban megismerni engem:)