Advent első vasárnapja....Adventi koszorú:)

Kedden jöttünk haza. És igy egy kicsit az utolsó pillanatra hagytam az adventi koszorú készitését. Ötletem nagyon nem volt, és hozzávalóim se, igy tegnap elmentünk vásárolni gyertyákat....Gondoltam ha majd megláttom, megszeretem elv alapján fogok vásárolni, és dekorálni....

Ime az idei eredmény.... Tudom, tudom...Otthon tél van, de itt meg nyár, igy becsempéztem a kagylók által egy kis nyári hanfulatot, a fehér szallaggal meg egy kis télit:)




2 megjegyzés:

  1. Ha már ilyen nagyon adventeltek, akkor:
    A hagyomány szerint három darab lila és egy rózsaszín gyertyát kéne elhelyezni a koszorún. A lila szín a keresztény hagyományban a bűnbánat színe, amit a nagyböjt folyamán szintén előszeretettel alkalmaz több felekezet is. Az advent során ugyanis ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő karácsonyra, mint tavasszal húsvét előtt. A négy vasárnapból a harmadik azonban kis szünetet jelent az önsanyargatás közepette, ekkor a küszöbön álló ünnep fölött érzett öröm kerül előtérbe. Ezt fejezi ki a rózsaszín gyertya.

    A gyújtási sorrend sem szabadon választott, hanem az első két vasárnapon lilákat kell meggyújtani, a harmadikon a rózsaszínt, és a karácsony előtti utolsó vasárnapé a maradék lila gyertya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen

      Köszönöm szépen a kedves informálást. Nekem az advent kezdete maga egy visszaszmlálás. Egy kedves disz, amit saját magam csinálok, saját és családom öröm forrására.

      Mivel a hagyomásnyos értelemben nem tél van itt, nézd el nekem az úgyancsak kagylós diszitést...:)

      Üdv: Klárikiwi

      Törlés