Hosszú hétvége-Húsvét

Húsvét hétvégéjéhez érkeztünk. Erre hosszú  hétvégénk van. Pénteken már Péter itthon maradt. Ügyeletes. Egyik szemem sir ez miatt, a másik nem. Ilyenkor ez azt jelenti, hogy nem tudunk elmenni itthonról. És ahogy lenni szokott, igen csodás verő fényes napunk van. Ez is bizonyitja , hogy Ügyész napok vannak. A másik szemem örül, hiszen Péter ezekért a napokért plusz szabadnapokat kap, amit a Szabadságához csapunk. Gyűjtjük, gyűjtjük a napokat, hogy minél többet tudjunk majd Decemberben otthon lenni.


Elkaptunk valami bacit, vagyis szerintem virust, most szegény Péter a soros, hogy beteg legyen, persze nem mondom, hogy én teljesen meggyógyultam, de sokkal jobban vagyok mint múlt héten. Valami nagyon durva virus, mert még Pétert is jól megviseli....Jó sokat alszunk mindketten, vagy úgy is fogalmazhatnék, Péter csatlakozik hozzám a délutáni alvásokhoz. Imádok, úgy kelni, hogy ha kinyitom a szemem, őt lássam meg...Jó érzés igy kelni.....


A virusunk miatt, most ellenharcba indultunk, és hát hogy is mondjam, finom aromákkal, illatokkal, izekkel gyógyitjuk magunkat. Most is, hogy irom ezeket a sorokat, olyan illatfelhőben vagyunk, hogy elkezdet a nyálam csurogni. Kitaláltuk, hogy ma egy nagy darab lapockát befűszerezve, sörben kisütünk. Tegnap Péter este be is fűszerezte a húsit, és egész éjjel sörben úszkált....:) Most hogy elkezdtük sütni, hát.....Nyammmi....Ennyit tudok mondani.


Arra gondoltunk, estére csinálunk, még Forralt bort is, jó fűszereset, jó meleget, hátha tényleg elmenekülnek a virusok belőlünk. Lassan fel is rakom, hogy még az is illatozzon a lakásban....:)


Már egyszer irtam, de most is leirom, kár, hogy nem tudok illatokat bemutatni, vagy köziteni, ne csak nekünk legyen jó:)


Karácsonykor nem volt hangulatom diszeket késziteni, valahogy nem tudtunk úgy ráhangolódni, az ünnepre.

Most ebben a napsütésben kedvet kaptam egy kis  diszitéshez, amolyan saját kezűleg elkészitéshez. És ha már nem festettem igazi tojásokat, felhasználtam helyettük csoki tojásokat.:)





Még egy tény, ami új, most nekem....Most először vagyok olyan helyen, ahol nem ismerik a locsólkodás szokását.....Juppiiii:)


Szeretnénk Minden Családtagunknak, minden Barátunknak, Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kivánni..... Tessék jókat pihenni, jókat enni, és nagyokat beszélgetni!





És Apukám téged meg az Istenke Éltessen Szülinapod  Alkalmából:) A levelet elküldtem:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése